Költözöm!

koltozom

Nagyon hosszú töprengés után úgy döntöttem, hogy saját címre költözöm, így a továbbiakban az imeldagreens.com oldalon folytatom a blogolást.

A régebbi bejegyzések közül a kedveltebbeket magammal vittem az új helyre, de bőven akad olyan, amelyek továbbra is itt lesznek csak elérhetőek.

Gyertek el a virtuális lakásavatómra, nézzetek körül! :)

Advertisements

A nap bloggere voltam

nap_bloggere_blog

A múlt héten ért az a megtiszteltetés, hogy a nap bloggere lehettem a Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége Facebook csoportban. Egészen meglepődtem, mikor bejelöltek a bejegyzésben, mert teljesen kiment a fejemből, hogy korábban jelentkeztem erre a játékra – de annál nagyobb volt az öröm, főleg hogy olyan szuper kérdéseket kaptam. Köszönöm Nektek!

Mi ez?

A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége – nem meglepő módon – egy bloggereket és olvasókat összehozó csoport a Facebookon. A csoport vezetői időről időre valamilyen játékkal színesítik a csoport életét, ilyen a jelenleg is futó Nap bloggere kérdőív. Ebben a játékban kiválasztanak egy-egy blogot a jelentkezők közül, akinek a csoport tagjai 24 órán át kérdéseket tehetnek fel, a blogger pedig egy bejegyzésben válaszol.

Ezeket kérdeztétek tehát Ti:

Anikó Hegedüs Honnan nyersz inspirációt műveid elkészítésénél? Mitől tudnak egy művész munkái időről időre megújulni?

Érdekes, hogy 25 évnyi rajzolás és festés során az inspiráció sosem volt igazán probléma. Számomra a megújulás sokszor azt jelenti, hogy felfedezek egy másik témát, más irányzatot, amivel eddig nem foglalkoztam, és abba mélyedek bele. Korábban nagyon szerettem portrét rajzolni, most inkább az illusztráció vonz, aztán ki tudja, lehet, hogy 10 év múlva karikatúrát fogok rajzolni. Ha egyszer elkezd izgatni egy irány, mindig sokat böngészek az interneten, hogy megtaláljam a téma legjobbjait, és kielemezzem, miért is olyan szuperek ők, de most éppen a növények érdekelnek, így többet járok a természetbe.

Read More »

Őszi dekorálás – így fess tököt!

painted_pumpkins_blog0_hu

A tökfaragás hagyományosan októberi program. Mi van azonban akkor, ha ezt már unjuk? Semmi kétség, a tökdekornak millió variációja létezik, itt azonban most egy személyes kedvencet mutatok meg: a tökfestést. Valójában pont ugyanarról van szó, mint húsvétkor a tojásfestésnél – na jó, talán kevesebb kulturális háttérrel és  több dekorálási szándékkal. A tökfestésben az a jó, hogy nem vagy annyira kiszolgáltatva az eszközöknek, mint a faragásnál: csak egy filcre van szükséged, amivel vicsorgó arcot éppúgy festhetsz, mint indián motívumokat vagy virágokat. Íme tehát egy nagyon rövid leírás arról, hogy mit kell tenned, ha Te is szeretnél tököket díszíteni!

Read More »

Helló, október!

Elérkezett a tökhónap! Végre hűvösek a reggelek, fagyosak az éjszakák, az őszi nap azonban még mindig finoman melegít. Az év egyik legszebb időszaka ez, ezért is örvendeztetlek meg Titeket az egyik legvidámabb naptárral, amit mostanáig festettem. A sárga színek még akkor is felvidítanak majd, mikor egy esős napon ülsz a neonfényes irodában. Csupán annyit kell tennetek, hogy letöltitek :)

16_10_october_imeldamade_instagram

Megint olvastam valami érdekeset a kalendáriumban: október a vándormadarak hava, mert ilyenkor igencsak nagy a jövés-menés: melegkedvelő madarak távoznak, hidegkedvelők érkeznek. Xantus János emellett emlegeti a hecsedlit (csipkebogyó) és a gombát is, úgyhogy jó időben érdemes körbenézni vidéken. Egy szép kis őszi idézetbe is belefutottam, szerintem nagyon hangulatos:

“Aztán pedig, kedves kalendáriumolvasó, ha azt hiszed, hogy a kilobbanó verőfény az október sarába fullad, vedd kezedbe a szőlőfürtök hamvas gerezdjeit, ízleled a húsos körték illatos zamatát, s bennük meg fogod találni az éltető napsugár csodás átalakulását, mert semmi sem vész el a természetben, csupán átalakul…”

Aminek örülhetünk ebben a hónapban:

  • kötött pulóverek
  • forró tea
  • sütőtök krémleves
  • gyertyák
  • színes falevelek
  • halloweeni készülődés

16_10_october_imeldamade_comp

Kinek kell a folyóírás?

handwriting_hu

Jelenleg egy monitor előtt ülök, és olyan tempóban gépelem ezt a blogbejegyzést a kézírás áldásos hatásairól, hogy füstöl a klaviatúra. Nem mintha egyedül lennék ezzel a tapasztalattal… Némely kutatások riasztó eredményei szerint a kézírás kiveszőben van, Amerika egyes államaiban pedig már nem is oktatnak folyóírást az iskolában. A földgömb túloldalán lassan olyannyira a múlttá válik a kézírás, hogy kezd újra trendivé válni, mint valami ’vintage’ tevékenység. Bizarr, igaz?

Vagy talán nem is annyira… Ahogyan a kézzel készült termékek is egyre népszerűbbek egy 100%-ban gépesített világban, úgy a kézírás jótékony hatása is kezd feltűnni.

Meditálsz, miközben bevásárló listát írsz?

A meditálás valójában nem más, mint koncentrált figyelem. Miközben a kezünkbe vesszük a tollat, érezzük a tinta illatát és a papír textúráját, valójában lelassulunk, így sokkal fókuszáltabb módon írjuk le, hogy „kenyér, tej, sajt”, mintha a telefonunk képernyőjén látnánk viszont a szavakat. A betűk rajzolása ugyanolyan módon stimulálja az agyunkat, mintha valamilyen ismétlődő mintát firkálgatnánk – az, hogy ezek a formák jelentést hordoznak, csupán nyelvünk és kultúránk eredménye.

Read More »

6 inspirációs poszter iskolakezdéshez

inspirational_posters_hu

Még a legszorgalmasabb ember is motivációra szorul néha-napján. “A szeptember az új január” felkiáltással azonban gyakran olyanok is fogadalmakat tesznek, akik nem feltétlen kitűnő bizonyítvánnyal térnek haza év végén (helyesen teszik, drukkolok!)

Ugyanakkor az iskolakezdőkön kívül is akadhat olyan, akinek jól jön egy kis inspiráció, így most 6 posztert tölthettek le (PDF, JPG) Imelda lapjáról, hogy motiváltabbak legyetek az “új évben”. Az ismétlődő mintás kihívás mintáit használtam fel a poszterekhez, amiket A4-es formátumban kinyomtathattok, felhasználhattok füzetborítóként vagy matricaként is.

Remélem, Ti is tele vagytok energiával, és nagy lendülettel csaptok a lecsóba karácsonyig. Hajrá :)