{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Tinikorom kedvenc regénye

Úgy tűnik, a január főleg a reflektálásról, önismeretről és a háttérmunkáról szól Imelda háza táján, úgyhogy megint írok egyet a blogger-kihívás témába. A “tinikorom kedvenc regénye” persze több méteres lista lenne, de ettől most megkíméllek Benneteket (ha mégis ellenállhatatlan kíváncsiság lappang Bennetek, ugorjatok be az olvasós blogomra).

Még egy szűkített felsorolás keretében is túl sok könyvről kellene szót ejteni, így aztán meglepő lehet, hogy a lehető legelcsépeltebb történetet kell kiemelnem: a Harry Pottert. Küzdöttem, hogy valami izgalmasabbal hozakodjak elő, de Rowling könyve szinte évente a kezembe kerül, és majdnem mindig mond valami újat.

A varázslók és boszorkák élete persze az egész világot elvarázsolta, de a kalandoknál, a rejtett világ izgalmánál sokkal több rejlik ezekben a regényekben – amit a legtöbbször (pl. a filmekben) teljesen figyelmen kívül hagynak (így aztán az egész merchandise végtelenül hidegen hagy). Az emberi kapcsolatok sokfélesége, a néhol komplex, néhol egyszerű karakterek olyan közel állnak hozzám, hogy néha szívesebben “társalgok” velük, mint a valódi emberekkel. És akkor ott van a tanulás értéke, a könyvek mély szeretete, a történelem iránti vonzódás, ami láthatatlanul körbefonja a sorozatot, méghozzá úgy, hogy végül az események háttérbe szorulnak a nagyon erős hangulatiság mögött. Ehhez társul az angolszász kultúra folyamatosan tapintható jelenléte, ami anglomán lelkemnek minden egyébnél kedvesebbé teszi a Harry Pottert. De azért persze az izgalmak sem válnak a történet kárára.

Így aztán – elkötelezett kultúrsznobként pironkodva kell bevallanom – én is a HP-rajongók milliós táborát gyarapítom :)


document.write(”);

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s